Vissza a főoldalra





























Kislőd - régen és ma


Kislőd az egyik legrégebben lakott település Magyarországon. A falu a Bakony hegység gazdag bükk erdőkkel határolt völgyében fekszik. Évezredekre visszanyúló történelmi múltat bizonyít, hogy a település határában haladt el a Rómából Pannónia tartományba - Savaria (Szombathely) városából Gorsiumba (Tác, Székesfehérvár melletti település) - vezető római hadi út. A falu a magyarok honfoglalása után is lakott, sőt a XIV. században gazdag nagyvad-állománya miatt kedvelt királyi vadászterület volt. A török hódító háborúk idején a település teljesen elnéptelenedett. Új élete az 1730-as években kezdődött, amikor német iparosokat telepítettek be nagy számban, Aschaffenburg környékéről.

A német betelepítést szlovák területről magyar lakosság betelepítése is kísérte, de a német ajkúság a mai napig döntően meghatározó a faluban.

A falu a német iparosok betelepítését követően jelentős fejlődésnek indult, és 1800-ban már önálló iskola is épült, ahol két nyelven (német és magyar) folyt az oktatás. A fejlődést az 1845-ös tűzvész pusztítása is csak lassítani tudta, de megállítani nem.

Bár a falu lakosságának nyelve és eredete német volt, magyar hazaszeretetüket méltóképpen példázza, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharcban közel száz kislődi önkéntes vett részt. A szabadságharc elbukása után a német lakosság magyar lelkét mutatta meg azzal, hogy az eredetileg német család- és helységneveket tömegesen magyarosították „Ungarisches Brot essen, auch unbedingt einen ungarischen Namen haben müssen". Mindemellett a falu a mai napig hűen megőrizte származási helyéről hozott hagyományait és gazdag népszokásait.

Az 1900-as évek eleje nehéz időket hozott a lakosság számára, azonban a szükség előremutató eredményeket szült. Az újraindulás és a tőkehiány leküzdésére két hitelszövetkezet alakult Kislődön. A megindult és javuló életet jól bizonyítja az 1923. és 1929. között működő Pannónia Keménycserépgyár, amely elsősorban konyhai használati edényeket gyártott.

 
Ma Kislődön több, mint 1300 ember él, a faluban német nemzetiségű általános iskola és napköziotthonos óvoda működik.

A helyi művelődési ház gazdag programokat nyújt a falu lakossága és az idelátogatók számára.

A településen önálló háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálat működik.

Élénk a sportélet: ifjúsági és felnőtt futballklub, asztalitenisz és tekecsapat folytat aktív sporttevékenységet.

A falu büszkesége a német nemzetiségi énekkar, amely nemcsak a faluban, hanem a falu határain kívül is gyakran ad önálló műsort.

A faluba látogató turisták a Bakony csodálatos természeti környezetében tett kiránduláson kívül a kevés helyen látható hasonlóan gazdag egyház- és kegytárgy-történeti kiállítást, valamint a XVII. században épült templom barokk stílusú oltárát tekinthetik meg.

A falu legjelentősebb gazdálkodó társasága ma a Kislődi Erdőbirtokossági Társulás és a Kislődi Vadásztársaság, amely nagy számban vadásztat külföldi vendégeket. Az idelátogató turisták jóltartásáról több vendéglő gondoskodik.

A település az ajkai kistérséghez tartozik (Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás)

A 2007. őszén induló LEADER-közösségek alakulásakor a Balaton-felvidéki LEADER-közösséghez csatlakoztunk.

Számtalan kiépített kirándulóhely, szabadidőpark, füves focipálya és játszótér, pihenőpadok teszik kellemessé az ittartózkodást.

A település déli határában 2009 nyarán megnyitott a Dunántúl legnagyobb élményparkja, a Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark, amely számos programmal, szolgáltatással várja mind a kalandra-, mind a kikapcsolódásra vágyókat. A park kitűnő lehetőséget biztosít a szabadtéri kellemes időtöltésre.


Felhasználónév:
Jelszó: