Vissza a főoldalra





























FELHÍVÁS Kislőd közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról szóló 3/2004. (II.28.) számú rendeletének, ezzel Kislőd Község Településrendezési tervének módosításáról


Tisztelt Partnerek!


Kislőd Község Önkormányzata megkezdte Kislőd közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról szóló 3/2004. (II.28.) számú rendeletének, ezzel Kislőd Község Településrendezési tervének módosítását.

Kislőd Község Önkormányzata 14/2021. (III. 10.) számú Képviselő-testületi határozatával elhatározta Kislőd község településrendezési eszközeinek részleges, foltszerű módosítását egyben meghatározta a tervezési programot is. A szükséges egyeztetéseket a módosítások jellegére való tekintettel a 314/2012. Korm. rendelet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről 32.§ (1) c) szerinti tárgyalásos eljárásban kívánja az önkormányzat lefolytatni.

A módosítással érintett területeket és a tervezési programot részletesen ismerteti a dokumentáció, amely elérhető az alábbi linken.

https://www.dropbox.com/sh/ucnesuscjjejgrw/AAC0F_hsQSKas5Q3v5aG3xFia?dl=0


A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 165. § (2) c) pontja értelmében az  előzetes és munkaközi tájékoztatás lakossági fóruma elektronikus úton is történhet azzal, hogy az  észrevételeket és javaslatokat a  közzétételtől, video-konferenciától számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton. Az észrevételeket és javaslatokat az előzetes tájékoztató és az elkészült tervezet önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.

Az észrevételek és javaslatok megtételére nyitva álló határidő utolsó napja: 2021. március 29.

Az észrevételeket és javaslatokat a jegyzo@kislod.hu e-mail címre várjuk.

 



Felhasználónév:
Jelszó: